Sokszor adódik, hogy találunk egy nekünk tetsző mintájú sapkát, de sajnos nem abban a méretben amire épp szükségünk lenne. Két egyszerű képlet segítségével könnyedén meghatározhatjuk a horgolandó sapkánk méretét.
Sütőtok horgolás amigurumi technikával kezdőknek
Még csak most ért véget Rióban az olimpiai játékok, de már Japánban elfogadták a 2020-as tokiói olimpiai játékok kabala figuráját. A választás DORAEMON-ra a robot macskára esett. A Japán gyerekek és felnőttek körében a DORAEMON-ról szóló rajzfilmek nagyon népszerűek. A macskának van egy csoda zsebe, ahonnan különböző „kütyük” kerülnek elő a problémák megoldására. Olyan szerethető figura ez a macska, hogy kedvet kaptunk amigurumi technikával az el
Óvodásoknak, vagy talán még első osztályos kicsiknek is nagyon aranyos ez a macis hátizsák. Az amigurumi technikával a maci fejét, karját, lábát horgoljuk és a teste maga a hátizsák. Ez a kék, fehér, szürke szín inkább kisfiúknak illik, de ha megváltoztatjuk a színeket mondjuk rózsaszín, fehér, pink színekre, kislányoknak is tetszeni fog. Közepesen nehéz az elkészítése.
Lassan itt a szeptember és kezdődik az iskola. Egy kis örömet okozhatunk a gyerekeknek ennek a mókás ceruzatartónak az elkészítésével
Showing 95 to 100 of 123 (20 Pages)